Work Text:
Csinálj, amit akarsz, de ne hazudj nekem
- Írta: cityofflights
- Fordította: Aleeva
Az Andrés által választott étterem egyáltalán nem felelt meg Martín elvárásainak. A picurka adagok láttán azt kívánta bár megállhatnának hamburgerezni hazafelé. Esélytelen, hogy jól lakjon ilyen típusú vacsorával. Épp ki akarta fejezni nemtetszését mikor egy kéz megmarkolta a karját, hogy behúzza a félreeső folyosócskára, ami a mosdókhoz vezetett.
- Láttad ki van itt? - kérdezte Andrés miközben az étkezőben fogyasztó személyeket figyelte. Martín jól ismerte az arcán játszó kifejezést. Ebből baj lesz.
- Nem, nem láttam és kétséges fogom-e, ha továbbra is itt bújkálunk. - Próbált maga mögé sandítani, hogy kiszűrje mi, vagy jobban mondva ki, váltotta ki barátjánál ezt a viselkedést, de Andrés újra megállította, így terve kudarcba fulladt.
- Ne nézz oda, nem akarom, hogy már most meglásson minket.
- Kicsoda? - Martín fejében minden másodperccel zavarosabb lett a szituáció és a tény, hogy Andrés még mindig belékapaszkodott egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát.
- Esmeralda. - A férfi hangja szinte méregként fröcsögött, ahogy kiejtette legutóbbi ex-feleségének nevét. A négy közül, legalábbis ezidáig, Martín őt utálta a leginkább. Szőke haj, undorító, nyilvánvalóan erőltetett, édeskedő hang. Majdnem két évig voltak házasok, de a válás híre nem okozott senkinek nagy meglepetést. Andrés nem szívesen beszélt a történtekről, de Martín biztosan tudta, hogy a piszkos kis pillantásoknak, amiket felesége gyakran küldött irányukba, ha együtt voltak, az elsuttogott szavaknak, amik a buzi és perverz formát öltötték, igenis közük volt mindenhez. Arról már nem is beszélve, hogy a suttogás házasságuk alatt lassan, de biztosan egyre hangosabb megjegyzésekké fejlődött míg végül egy nap a nő Martín szemébe nem vágta gondolatait. A hölgy legnagyobb bánatára maga Andrés előtt rendezett jelenetet. Mikor másnap reggel felébredt a holmiját becsomagolva találta a bejárati ajtó előtt, bőröndje tetején válási papírok. Lassan öt hónapja, hogy mindez megtörtént. Andrés nem igazán bánkódott, egyszer se tűnt szomorúnak az eltelt idő alatt, így Martín különösen eltúlzottnak találta ezt a heves reakciót.
- Randevúja van. - Ez mindent megmagyarázott. Andrés szemében a nőnek még siratnia, gyászolnia kellett volna zátonyra futott kapcsolatukat, okolnia magát, amiért tönkretette közös jövőjüket. Látni őt ilyen kis idő múltával valaki mással hetyegni felért egy pofonnal, ami telibe találta a férfi büszkeségét. Magyarázata enyhítette a Martínban fellobbanó féltékenységet.
Őszintén szólva, Martínnak nem volt ínyére, hogy Andrés keserű hangulatával töltse a vacsorát, ezért próbálta oldani a hangulatot:
- Talán csak egy megbeszélés.
Andrés gúnyason elmosolyodott.
- Mondd csak, Martín, - szemei egy pillanatra se hagyták el az asztalt, ahol ex-felesége valószínűleg ült, - szokásod megcsókolni az üzleti partnereidet?
- Ó, bárcsak, - mormolta orra alatt olyan halkan, hogy a másik nem érthette a szavait.
- Hogy mondtad? - Andrés tekintete végre rászegeződött. A tudat, hogy a férfi talán elcsípte szavait pirulásra késztette az arcát.
- Csak... csak azt mondtam, hogy elmehetnénk más étterembe. Tudod, valahova, ahol több az étel és kevesebb az ex-feleség. - Martín képzeletben megdícsérte magát, amiért rövid időn belül ilyen remek ötlettel állt elő. Ha máshol vacsoráznának Andrés nem gondolkodna olyan jelentéktelen dolgokon, mint a nők és az étel is elfogadhatóbb lenne. Győztes szcenárió. Ám Andrés testének legapróbb részecskéi megkövetelték, hogy akárcsak máskor, úgy most is keresztül húzzák Martín terveit.
- Ne légy nevetséges. Nem megyünk sehová. Tudod te milyen hosszú az étterem várólistája?
- Akkor mi a terved? Bujkáljunk, amíg elmegy? - Kezdte nagyon unni az ácsorgást, ráadásul a mosdókat használni kívánó vendégek sorra megbámulták a furcsa párt. Andrést ez persze nem zavarta. Szinte látta, ahogy a férfi fejében gőzerővel dolgoznak a képzeletbeli fogaskerekek. Valahogy úgy érezte, esélye sem lesz ma vacsorához jutni.
- Nem bujkálunk, pusztán kidolgozzuk a stratégiánkat.
Már majdnem rákérdezett, hogy mégis mikor kívánja megosztani másokkal is a tervét, de mielőtt megszólalhatott volna Andrés lehúzta a kezét ékesítő gyűrűt és felé nyújtotta.
- Tessék, húzd a bal kezedre, a negyedik ujjra.
- Mi? Miért? - kérdezte miközben teljesítette az utasítást.
- Por Dios, Martín, tényleg nem tudod hogy működik egy eljegyzési gyűrű?
Szerencséjére az ékszer már biztoságban csücsült az ujja körül így nem ejtette el. Valószínűleg úgy festett, mint egy partra vetett hal, tágra nyílt szemekkel bámult Andrésra, szája bár újra és újra kinyílt, hang mégse hagyta el. Barátja türelmesen várta, hogy feldolgozza az információkat, szemei megteltek melegséggel, ahogy figyelte az argentin zavarát. Mikor felmérte és megértette, hogy Martín elméje más irányba száguldott, mint az övé végül elkezdte megmagyarázni a tervét.
- Esmeralda, bár randevún van, nincs gyűrű az ujján. Amennyiben az úriember nem leánykérésre készül ez valószínűleg csak egy kis gyakorlás ismerkedés terén. Tudod ez mit jelent? - Martín ajkai akaratán kívül húzodtak mosolyra Andrés ravaszkásan vidám arckifejezése láttán. Még most sem értette pontosan mi történeik, de valahogy nem is bánta.
- Elmondom. Azt jelenti, hogy az arcába vághatom mennyire jobb nekem nélküle. Láthatja milyen mély odaadással szeretem a jegyesemet, az én sármos, intelligens, sikeres mérnökömet. - Martín agyában már rég létre jött egy kisebb rövidzárlat a bókok, az álmában sokszor hallott szavak áradatától, de az Andrés által fülébe suttogott szavak még inkább megzavarták agyának áramköreit:
- Csak el kell játszanod, hogy szerelmes vagy belém, cariño, - suttogta olyan közelről, hogy ajkai majdnem megsimították az argentin fülét, miközben megigazította Martín nyakkendőjét.
Rendben, az menni fog.
Besétáltak az étkezőbe és úgy tettek, mintha az elmúlt tíz percet nem bujkálással töltötték volna a pár méterrel arrébb eső folyosócskán. Martín igyekezett lecsillapítani hevesen dobogó szívét. Olyan erővel dobogott, hogy biztosra vette, az összes vendég képes volt már messziről meghallani. Akárhányszor megpróbált mélyebben lélegezni Andrés önbizalomtól stabil kezének súlya a derekán emlékeztette a jelenre. Néhány pillanat és már ott is találták magukat célpontjuk asztalánál.
- Esmeralda, tényleg te vagy az? - Martín számára nyilvánvalóan megjátszott meglepettséggel kapott levegő után. - Micsoda meglepetés, hogy itt találkozunk.
A nő feléjük fordult. Andrés karja még mindig gyengéden húzta magához, derekán nyugtatott kezéből áradt a melegség. Magában szorgosan ismételgette, hogy ez csak egy játék, de a teste ellene fordult, reagált minden apró érintésre. Egyre többet kívánt.
- Andrés, édesem, hogy vagy? - Martínt teljesen ignorálva a következő mondatot udvarlójának címezte. - Mateo, hadd mutassam be az ex-férjemet.
A pasas szemei tányér nagyságúra kerekedtek és Martínnak erőnek erejével kellett visszatartania az előtörni kívánó nevetést. Úgy tűnt szívesen rohanna az ajtó irányába és, nagy valószínűséggel, vissza se térne. Ezidáig még senkinek nem jutott eszébe bemutatni Martínt. Örömmel játszotta a szépfiú szerepét Andrés oldalán, de még boldogabb lenne, ha senki nem rántaná bele a minden bizonnyal érdekes kimenetelű beszélgetésbe.
Természetesen a vőlegényének teljesen más járt a fejében.
- Nagyon örvendek. Esmeralda, emlékszel Martínra?
A rávetett undorral telített pillantás még inkább elmélyült, mikor a nő szeme kiszúrta a derekán nyugtatott kezet. Szúrós tekintete végigmérte Martínt, végül megakadt a bal kezén, pontosabban a gyűrűn, amit Andrés alig pár perccel ezelőtt adott neki. Esmeralda arcán egymás után futottak át érzéseinek különböző reakciói méghozzá olyan gyorsasággal, hogy az szinte megszédítette Martínt. Először zavartság, majd értelem, végül Martín kedvence, és szerinte Andrészé is, düh.
Ha kalapot viselne megemelné a nő előtt, tiszteletre méltó önuralommal fogta vissza az érzéseit, pedig vékony vonallá keskenyedett ajkai és összehúzott szemei belső viharról árulkodtak. Az ember azt hinné, hogy az első kínálkozó alkalommal elmenekülne a szituációból, ezért Martín nagyon meglepődött, mikor intett egy azon elhaladó pincérnek, aki kérésére az általuk elfoglalt asztalhoz húzott egy másikat. Andrés mosolygott, valószínűleg számított egy ehhez hasonló fordulatra, és leült Mateo mellé, aki az asztal széle felé húzódva igyekezett távolságot kialakítani kettejük között. Martín is helyet foglalt az egyetlen üresen maradt széken. Esmeralda mellett.
- Ez szórakoztató lesz, - gondolta Martín miközben Andrés az asztalon pihenő kezéért nyúlt, hogy összefonja ujjaikat. A mozdulat láttán Esmeralda kierőltetett magából egy koránt sem őszinte mosolyt, mire Martín fejben már azt tervezte miként tudná eltűntetni a nő közeléből az összes evőeszközt és minden más tárgyat, amit gyilkolásra lehetne használni. A kialakult feszült légkört az ételek érkezése kissé megtörte.
- Mióta találkozgattok? - kérdezte Andrés két harapás között. Martín legnagyobb sajnálatára a férfi elengedte a kezét, de még így is kihasznált minden apró lehetőséget az érintkezésre. Esmeraldát ez olyannyira felbőszítette, amennyire Martínt feltüzelte. Mateo ezidáig hallgatott, arcára nyilvánvalóan kiült mennyire kényelmetlen számára ez a szituáció, így megragadta a lehetőséget és így szólt:
- Nem régóta, néhány hete, hogy pontosítsunk. Abban a könyvesboltban találkoztunk, ahol dolgozom. - Szemei ide-oda cikáztak asztaltársai közt, mintha valami visszajelzést várna. Eleget mondott vagy túl sokat? - És ti? Barátok vagytok vagy...?
- A napokban lettünk jegyesek, igaz, mi amor? - Egész hátán bizsergés futott végig Andrés neki szánt mosolya láttán. Martín biccentett. Képtelen volt ellenállni a kísértésnek, Esmeralda felé fordult és a legmeggyőzőbb „nyertem“ pillantást mérte a nőre, miközben azt kívánta, bárcsak tényleg úgy lenne. - Régóta barátok vagyunk, de csak nemrég döbbentem rá; igazából, mint férjem szeretném, hogy az életem része legyen. Miután erre ráébredtem, nem tudtam tovább várni és megkértem a kezét. Ha megtalálod életed szerelmét nem szabad elengedned, gondolom, ezt te is tudod.
Martín a szavak hallatán levegőért kapott és abban reménykedett, hogy senki nem hallotta meg. Szíve hevesen dobogott, fülében visszhangja elnyomta a vendégek mozdulataiknak, szavaiknak szimfóniáját.
Meglepetésére, balesetek és veszekedések nélkül zajlott a vacsora. Martín épp belekortyolt az italába, mikor érezte, ahogy Andrés lábfejével felfelé haladva lassan végigsimítja lábának vonalát. Félrenyelt. Miközben levegőért kapkodott egy óvatlan mozdulattal sikeresen meglökte a nő borral teli poharát, mire az engedelmeskedett a gravitáció törvényének és tartalma egyenesen Esmeralda ölében végezte.
Biztosra vette, hogy drága élete itt véget ért, de a nő egyszerűen felállt, elnézést kért, és nyugodt léptekkel távozott a mosdók irányába. Andrés felé fordult, aki egy elegáns mozdulattal az előbb említett helység bejáratára mutatott.
- Segítened kellene. - Szándékában állt tiltakozni, de a férfi arckifejezése belé folytotta a szót. Szeme sarkából Mateot vizsgálta és testtartása is suggallta, nem tűr ellenvetést. Martín sóhajtva felállt, imádkozott, szinte könyörgött, hogy Esmeraldán kívül más hölgy ne tartózkodjon a mellékhelységben. Semmi kedve nem volt kínos kérdésekre frappáns válaszokkal előállni.
Odaérve az ajtóhoz, benyitott, felmérte a helyzetet és mikor biztonságosnak találta azt, belépett. Esmeralda próbálta megszabadítani fehér blúzát a vörös folttól nyilván nem sok sikerrel. Kezében a papírzsebkendő teljesen átázott, ezért Martín felajánlott egy újat, de azon kívűl tétlenül figyelte a nő szenvedését. Fogalma sem volt mégis hogyan segíthetne. Andrés nyilvánvalóan négyszemközt akart szót váltani ex-felesége legújabb hódítottjával, így a nő lefoglalása kulcsfontosságú volt. Úgy vélte a bocsánatkérés remek kezdetnek, bár az is igaz, hogy ezzel a viperával szemben egy csepp sajnálat se szorult belé, de akkor Esmeralda cinikus vigyorral felé fordult.
- Gratulálok, végre elérted, amit akartál, - mondta, - buzit csináltál Andrésból.
- Figyelj, tudom, hogy nem vagy a női populáció legokosabb tagja, de a biszexualitás fogalmát nem olyan nehéz megérteni, - válaszolta Martín, aki nem tudta megállni, hogy ne forgassa meg a szemeit a nő szavainak hallatán. A „hölgy“ semmit nem változott, pont olyan kegyetlen, mint azelőtt. Érdekes szópárbajnak néznek elébe.
Nem törődve Martín passzív-agresszív kijelentésével, Esmeralda folytatta gondolatmenetét, amin valószínűleg egész este rágódott.
- De az is lehet, hogy át akartok verni. Csak nem azt szeretné Andrés elhitetni velem, hogy túltette magát a történteken és jobban kezeli a helyzetet, mint én?
Martín arca csak azért nem leplezte le Andrés fondorlatos tervét, mert gyakran kényszerült hazugsággal kihúzni magát forró helyzetekből. Gondolatban megrázta magát, arcára varázsolta önbizalomban gazdag, önelégült mosolyát.
- Jól értem, amit mondasz? A fantázia világodban az ex-férjed valami csodával határos módon először kiderítette hol lesz randevúd, aztán velem, mint „vőlegényével“, eljött az étterembe, hogy bebizonyítsa mennyivel gördülékenyebben kezeli a válásotokat? Oh, édesem, komolyan azt gondolod, hogy ilyen fontos vagy? - Esmeralda nem tudhatta, de Martín válasza vészesen közel merészkedett a valósághoz. Legszívesebben a nő képébe ordította volna a rút igazságot, hogy a férfi, aki odakint ül a hibátlanul megterített asztalnál fütyül az érzéseire, egyetlen vágya, hogy beletiporjon a nő lelki vilábága. És Martín szívesen segédkezett.
- Velem van, mert szeret. Szeretem őt és ő is szeret engem, jobban, mint téged valaha is szeretett. Nem vagy más számára egy tévedésnél, egy pillanat alatt túl tette magát az egészen. Tudod miért? Mert ott voltam neki. Hisztérikusnak találtam a féltékenykedési jeleneteidet, de tudod mit? Igazad volt. Az együtt eltöltött időtök alatt mindig én jártam a fejében. Azért jöttünk ma ide, hogy gyertyafényes vacsora keretében ünnepeljük meg az eljegyzésünket, de a jelenléteddel mindent elrontottál. Ha azt gondolod, hogy ez csak egy színjáték, akkor nagyot tévedsz.
El se tudta képzelni hogy jutott mindez az eszébe. Vagy talán mégis. Szívének legmélyebb pontjába eldugott vágyai törtek felszínre, hogy aztán Esmeralda arcába vághassa őket. Azt kívánta, bárcsak valóssá válnának, de mindössze erre a pár percre testesülhettek meg egy étterem női mosdójában.
Mondandója végéhez érve már kapkodta a levegőt és inkább őrültnek tűnt, mint szavahihető embernek, de most az egyszer semmi nem számított, mert évek óta először szabadabbnak érezte magát, mint emlékeiben bármikor. Az előtte elterülő cinikus mosoly monológja alatt egyre inkább megfakult, végül teljesen elenyészett mikor Martín derekát átölelték és a karokban megbújó erővel egy meleg testhez húzták. Ismerős illat áradt szét tüdejében, egy félreismerhetetlen aroma, ami azonnal lenyugtatta zúgó elméjét. Andrés.
- Már megbocsáss, ha tévednék, de abból, amit hallottam úgy érzem kérdőre vonod a kapcsolatunk hitelességét?
Francba. Francba. Francba.
Andrés mindent hallott. Végülis nem mondott semmi rosszat, épp csak annyit, ami elegendő ahhoz, hogy elássák Esmeralda kételyeit. A férfi jól ismerte Martín spontán történet alkotó tehetségét, de szíve összeszorult a lelepleződés gondolatától. Remélte, hogy szavainak valós súlya elkerülte Andrés figyelmét.
Zavaros érzelmi állapotából Andrés érintése szabadította ki. Keze, ami nem az argentin derekán nyugodott, rásimult Martín orcájára. Még mindig ex-feleségére szegezte tekintetét, ezért nem látthatta a szemében megjelenő érzéseket, de Martín így is közel járt egy kisebb szívrohamhoz.
- Nem mintha bizonygatnunk kellene bármit is, de adakozó hangulatomban hajlandó vagyok egy kis ízelítővel szolgálni.
Ideje sem volt átgondolni Andrés szavainak jelentését, mert a következő pillanatban Martín volt az, aki valódi kóstolóban részesült. Az arcán pihenő kéz figyelmeztetés nélkül vándorolt le nyakához, hogy ott megpihenve egy határozott mozdulattal a férfi irányába húzza, ajkaik félúton találkoztak. Csókjukat aligha lehetett tökéletesnek titulálni és bizonyos, hogy romantikus filmekben se állta volna meg a helyét. Mocskosra sikerült, mindkét férfi dominanciáért küzdött. Martín ujjaival Andrés hajába markolt, a hang, amit tincsei húzásával csalt ki belőle messzemenőleg a legszebb muzsika volt, amit életében valaha is hallott. Fülébe eljutottak saját sóhajai is, de még ezeknél is hangosabban ismétlődtek elméjében a benső hangján felkiálltott „még, még, még“ óhajok.
Ellenkezés nélkül hajtotta végre a fejében élő hang utasítását, szabadon lévő kezével végigsimított a férfi hátán, de ekkor torokköszörülés zaja tört át az agyára leszállt ködön keresztül. Ó, igen. Az ex-feleség még jelen volt. Vonakodva választotta szét kettejük ajkait, meg sem próbált távolságot teremteni maguk között.
- Felfogtam, nem kell lenyelnetek egymás tüdejét. - Gúnyos megjegyzését követően Esmeralda egyedül hagyta a két egymást szorosan tartó férfit. Az ölelésnek vége szakadt amint becsukódott az ajtó a távozó nő háta mögött. A másik test melegének hirtelen eltűnése következtében Martínon végig futott a hideg.
- Kimagasló alakítást nyújtottál. Lépjek kapcsolatba az Akadémiával? - szólt Andrés miközben a valamilyen úton-módon meglazult nyakkendőjét igazgatta. Martín tudta, el kell engednie, ami történt, nevetnie kellene, talán még viccelődhetne is egy kicsit, de gondolatai kuszaságában képtelen volt kiigazodni. Pontosan tudta, hogy a férfi a csókkal mindössze Esmeraldát akarta felbőszíteni, de számára beteljesült, amire mindig is vágyott és most nem találta a szituációhoz tartozó helyes reakciót.
Végül nem törődve sem a következményekkel, sem azzal ez mit is jelenthet barátságuk számára, Martín magához húzta a férfit és újra összeillesztette ajkaikat. Itt nem voltak tétek, senkit nem kellett átverniük, így második csókjuk lassabb, gyengédebb ütemet vett fel. Martín minden rejtett érzése felszínre tört és remélte, hogy Andrés megérti őket. Hirtelen bizonytalanság fogta el mikor Andrés nem húzódott el nyelvének simogatásától, – valójában a férfi maga engedett utat csókjuk elmélyülésének, – így kénytelen volt elhúzódni, hogy magyarázatot kapjon.
Egyikük sem törte meg a szemkontaktust, de mikor Andrés egy újabb csók reményében közelebb hajolt Martín megszólalt:
- Várj, tudnom kell most mi történik, - bökte ki.
- Megcsókoltál, - felelte az, akinek volt mersze zavartságot színlelni.
- Te csókoltál meg először.
- Az álcánk részeként. Viszont a tiéd, az teljesen más volt. Hacsak csak nem akarod átverni a mosdókat és vécéket. - Martínnak nehezére esett Andrés szavaira figyelni, mert a férfi mosolygott és pillantása állandóan az argentin ajkaira vándorolt.
- Mit szólnál, ha azt mondanám, nem Esmeralda vagy a fedősztori érdekében mondtam, amit mondtam?
- Azt válaszolnám, - egy lépést tett előre, - már előbb el kellett volna mondanod.
- Miért?
- Hogy tudjam, ezt megtehetem. - Andrés újra és újra megízlelte Palermo puha ajkait a női mosdó négy fala közt, egymásba feledkezve ölelték egymást, mígnem egy meglepett sikoly visszarántotta őket a jelenbe.
Később, felhevülten, izzadtan hevertek ágyukban, testük szinte összeolvadt. Andrés a mellkasán alvó férfi barna tincseibe rejtve arcát vallotta be egész este kikívánkozó titkát:
- Szeretlek.
Meglepetésére Martín mégsem aludt olyan mélyen, mint azt hitte.
- Azt remélem is, hisz jegyesek vagyunk.