Chapter Text
Puppetmaster by Chaos Dragon
– Ó nem, a pokolba is, nem! Nem, nem, nem, nem, nem!
A fürdőszobámban álltam, próbáltam felébredni abból, amiről meg voltam győződve, hogy csak egy rémálom.
– Mi van? – kiabált Ronnie. A hálómban volt, rám várt, hogy elmondjam neki, mi a vészhelyzet. Munkában volt, amikor felhívtam, és kértem, hogy jöjjön a lakásomra, amilyen gyorsan csak tud. Otthagyott egy klienst miattam. Jó, hogy itt volt, különben lehet, hogy megyek, megkeresem Edwardot, és lelövöm. Jelenleg a halála elég előkelő helyen állt a listámon. Igazság szerint a legelső helyen.
Kisétáltam a fürdőből, és megmutattam neki a kis fehér műanyagpálcát. – Ez kék.
Rám nézett, végül megértette, miért vagyok feldúlt. – Ez csak egy volt, Anita. Ezek a dolgok tudvalevő, hogy tévedhetnek.
Lezuttyantam mellé az ágyra, és becsuktam a szemem. – Ez a hatodik, Ronnie. Mind kék volt.
Épp időben nyitottam ki a szemem, hogy lássam, ahogy leesik az álla. Pontosan, én is így gondoltam!
– Nos, három hónapja férjnél vagy, Anita. Előbb vagy utóbb várható volt, hogy megtörténjen.
Sóhajtottam és felültem. Nem volt szívem, hogy elmondjam neki, hogy én és Edward még csak nem is ugyanabban a szobában alszunk. Tulajdonképpen az egyetlen éjszaka, mikor együtt aludtunk, leszámítva Becca adoptálásának éjjelét, az esküvőnk éjszakája volt. És az is a gonosz nyugati boszorkány folytonos támadásának köszönhető. Rainának köszönhetem ezt a zűrt. Fogjuk rá.
– Ronnie, nem lehetek terhes.
– Nos, az vagy.
– Francba!
Hallottam, ahogy egy hang visszhangozza az állításom. És nem Ronnie-é volt. Pokolba, még csak nem is ugyanaz a nem.
De legalább nem Edward volt. Kinyitottam a szemem, csak hogy Nathanielt találjam a szobám ajtajában állva. Ahhoz sem volt szívem, hogy megfenyegessem, nehogy elmondja. Vagy gyomrom, jöttem rá, ahogy a fürdőbe szaladtam. A reggeli rosszullét egy kurva! Hála istennek, Edward az elmúlt hónapban nem volt a környéken reggelente, hogy észrevegye. Ez… érdekes lett volna.
Kiöblítettem a számat, és visszamentem a szobába. Ronnie még mindig ott volt. Visszahúztam a takarókat az ágyon, és összekucorodtam alattuk. Ez nem történhet meg!
– Nos, legalább nem kell szólnod Bertnek, hogy késni fogsz – mondta Nathaniel, ahogy besétált a szobába. A kezembe nyomott egy hűvös mosdókendőt, amit a szememre fektettem.
– Igaz – mondtam.
Kiléptem tőle, mielőtt ez az egész katyvasz kezdődött, pont azelőtt, hogy a balesetem történt a fallal. A fal nyert, és vitte a memóriámat, mint fődíjat. De a mézeshetek után felhívtam Bertet, és egyezségre jutottunk. Nem szervez le nekem munkát, ha csak előtte nem bólintok rá. Boldog voltam. Ő nem. De az új egyezség azt jelentette, hogy még egy darabig nem kell bemennem az irodába. Még egy jóóó darabig.
Hallottam, ahogy Ronnie sóhajt, majd felkel az ágyamról. – Utálom, hogy ezt kell tennem, Anita, de vissza kell mennem dolgozni.
Óvatosan bólintottam, próbálva kontroll alatt tartani a rosszullét következő hullámát.
– Tökéletesen megértelek.
Hallottam, ahogy az ajtóhoz sétál, majd megáll. – Mikor mondod el Tednek?
– Ma nem. Sosem! – nyögtem.
Ő csak Tedként ismerte Edwardot. Ted Forrester. Fejvadász és hagyományos jó fiú. Nagyon kevés ember ismerte annak, ami valójában volt: Edward a szociopata.
– Akkor csendben maradok – mondta.
Levettem a rongyot a szememről, és hálásan rámosolyogtam. Visszamosolygott, majd távozott. A rongy visszakerült a helyére, és Nathaniel lezuttyant mellém. Felnyögtem. Az ágy mozgása majdnem visszaküldött a fürdőszobába.
– Nathaniel, ha újra megmozdítod az ágyat, le foglak lőni. – A hangom lapos és üres volt. Komolyan mondtam.
Halkan nevetett. – Ahogy kívánod, királynőm.
Nem válaszoltam.
– Szóval, ki az apa? Richard vagy Jean-Claude?
Hülye kérdés. Nem alszok a vámpírral vagy az alakváltóval. Habár, ő valószínűleg nem tudja. Pláne, mivel Edward és én nem osztozunk a szobán. A párducok tudják, de jobban ismernek annál, minthogy bármit is mondjanak. Nem tudják miért, de nem kérdeznek. Tanulnak.
Még azt sem kérdezték meg, miért mentem hozzá Edwardhoz. Tényleg tanulnak. Ha nem lennék annyira megkönnyebbült miatta, lehet aggódnék, vagy hálás lennék, de azok nem olyan dolgok, amiket újabban gyakran teszek.
– Egyikük sem, Nathaniel. És még csak ne is gondolj rá, hogy megkérdezed! – feleltem.
Nincs szüksége rá, hogy tudja, hogy tényleg Edward az apa. Nekem sem kell tudnom. Nem akartam tudni! Sokkal boldogabb lennék, ha valami kaland eredménye lenne. De én hülye, nem fekszek le össze-vissza mindenkivel. Pokolba is, most hogy házas vagyok, senkivel nem fekszem le. Francba is, nem feküdtem le senkivel az előtt sem, hogy férjhez mentem volna!
Jó kis Anita, hűséges az ő szociopata férjéhez. Grat nekem!
Nathaniel legördült az ágyról, én meg újra a rosszulléttel küzdöttem. Hallottam az ajtót egy halk kattanással becsukódni, mire a másik oldalamra fordultam. Az alvás jó ellenszere volt a reggeli rosszullétnek. Ha elalszok, nem kell foglalkoznom az egésszel. Szóval azt tettem.
Mikor felébredtem, úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. Míg meg nem láttam az órám. Húsz percem volt, hogy időben beérjek dolgozni. Francba! Kiugrottam az ágyból, vettem egy gyors zuhanyt, majd fekete farmerba és piros trikóba bujtattam magam. A Browning a válltartóba ment, a Firestar az Uncle Mike nadrágon belüli tokba került, készen rá, hogy keresztben húzzam elő. A késeim következtek az alkaromra, és az utolsó játékom a bal felkaromra került. Edward vett nekem pár dobókést, vékonyak és halálosak voltak, a legutóbbi államon kívüli munkájából hazafelé. Még arra is megtanított, hogyan használjam őket. Nagyon jó lettem benne.
Piros széldzseki következett, majd a konyha felé vettem az irányt, egy gyors csésze kávéért. Épp a bögrémet öblítettem el, egy fehéret, amire az volt írva vörös betűkkel: „Ne kérdezd, úgysem mondom el”, mikor inkább éreztem, mint hallottam valakit mögöttem. Óvatosan vettem elő a Firestart, hogy ne lássák, és mikor megfordultam figyelmesen célozva vele, Edward meglepett arcát láttam.
– Kezeket a fejedre, nincsenek hirtelen mozdulatok!
Tette, amit mondtam. Szerintem egy kissé csalódott magában, nem igazán tudott becserkészni. Megtette, de nem volt elővéve a fegyvere, szóval elkaptam. Jó szórakozás volt! Egy ideje minden alkalommal próbált meglepni, mikor hazajött, de nem igazán tudott. Elégedett voltam magammal!
Leraktam a bögrémet a pultra, körbesétáltam Edwardon, figyelve rá, hogy ne érjen el. – Most már leteheted a kezed, Edward – mondtam, ahogy odanézés nélkül visszacsúsztattam a Firestart a tokjába. Gyakorlat teszi a mestert! Rengeteget gyakoroltam az utóbbi időben.
A keze leereszkedett, majd a fegyverével együtt került elő megint. Mosolyogtam rá. – Bang, halott vagy!
Nem vette észre, hogy előhúztam a Browningot, ahogy elraktam a Firestart. Mosolygott rám. Tévedtem, észrevette. Csak gyorsabb voltam nála. Visszamosolyogtam.
– Imádnék maradni és lelőni téged, Edward, de elkések a munkából.
Halkan nevetve távoztam.